Szeretetotthonunk megújul és új nevet is kap

By | 2015. november 30.

2014- ben két Európa Uniós pályázatot nyer a hitközség és megkezdődik az ingatlan eddig nem látott mértékű modernizációja.

2015-ben az előjáróság Dr. Szántó Lászlóról az otthon orvosi ellátását 30 éven keresztülönkéntes munkában vállaló kiváló orvosról nevezi el az intézményt. Az új név:

DR. SZÁNTÓ LÁSZLÓ SZERETETOTTHON

A TIOP-3.4.2-11/1-2012-0047 sz. Pécsi Zsidó Hitközség szeretetotthonának korszerűsítése c. projektnek köszönhetően a töredékére apadt közösség céljait ismét biztosítani tudja: modern, a lakók egészségügyi, mentális és kényelmi igényeit kielégítő idősotthon működtetését. A korszerűsítés hamarosan elkészül, a Dr. Szántó László Szeretetotthon 58 fő számára nyújthat a mai kor elvárásainak megfelelő ellátást.

Az otthonban olyan főzőkonyhát alakítottunk ki, mely nem csupán a hatóságoknak felel meg, de alkalmas a kóser ételek elkészítésére is. Az épület lehetőségeihez képest növeltük a lakók kényelmét és higiénés ellátásának feltételeit, három új fürdőszoba és mosdóhelyiség, valamint három mozgássérült mosdó kialakításra került.

A lakók nagyobb egészségügyi biztonságérzetét és egészségmegőrzését a jövőben nővérhívó rendszer, az újonnan kialakított betegszoba és az eddiginél nagyobb, modernebb orvosi szoba segíti.

Az épület egy külső lift megépítésével bővült, a teljes körű akadálymentesítésnek köszönhetően minden szintje megközelíthető mozgáskorlátozottak a vakok és gyengén látók, süketek és nagyothallók számára egyaránt.

A lakók biztonságának érdekében átalakult az épület tűzvédelmi rendszere. Tűzbiztos ajtók és füstmentes folyosók védik lakóink biztonságát. A komfortérzetüket pedig új bútorzat beszerzése növeli.

Lakóink egy része a projekt keretében megismerkedtek a számítógép és az internet használatával, elősegítve ezzel a távoli családtagokkal való kapcsolattartást. Munkatársaink pedig szakmai felkészítő tréningeken vettek részt a minőségi szakmai munkavégzés érdekében.

A mai kor kihívása, és saját magunkkal támasztott elvárás is, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk mögött. A KEOP-4.10.0/E/12-2014-0106 sz. Energiatakarékossági beruházás a Pécsi Zsidó Hitközség Szeretetotthonában c. projektnek köszönhetően az immár dr. Szántó László Szeretetotthon névre hallgató intézményünk a legmodernebb technológiával rendelkezik:

A melegvíz ellátásunkat napkollektor segíti. Az otthon üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen áramot ezentúl – legalábbis részben – napelemekkel biztosítjuk. Ugyanakkor arra is figyelünk, hogy minél kevesebb energiát kelljen fogyasztanunk, ezért az otthon minden fényforrását a legmodernebb ledes világítótestekkel láttuk el. Minden régi épületnek a hőszabályozás a leggyengébb pontja, ezért a falak 15 cm-es hőszigetelést kaptak és a fűtőrendszer is teljesen átalakult. Az energiahatékonyságot növeli a külső nyílászárók teljes körű cseréje.

Bízunk benne, hogy ennek a munkának köszönhetően lakóink nagyobb komfortérzete mellett gazdaságosabban működtethetjük otthonunkat.

A fejlesztés az Európai Unió támogatásából valósult meg.

Köszönjük a lehetőséget az Európai Uniónak, Magyarország Kormányának, Pécs M.J. Város vezetésének és Országgyűlési Képviselőinek.