A Pécsi Zsidó Hitközség Szeretetotthonát 1938-ban építette meg a közösség idős, elesett tagjai számára. Az épület az akkori kor legmodernebb eszközeivel készült, így nem csoda, hogy lakói elégedettek voltak. Azóta történtek ugyan kisebb változtatások, de a lakók életét jelentősen befolyásoló átalakítások nem.
A TIOP-3.4.2-11/1-2012-0047 sz. Pécsi Zsidó Hitközség szeretetotthonának korszerűsítése c. projektnek köszönhetően a töredékére apadt közösség céljait ismét biztosítani tudja: modern, a lakók egészségügyi, mentális és kényelmi igényeit kielégítő idősotthon működtetését. A korszerűsítés hamarosan elkészül, a Dr. Szántó László Szeretetotthon 58 fő számára nyújthat a mai kor elvárásainak megfelelő ellátást.
Az otthonban olyan főzőkonyhát alakítottunk ki, mely alkalmas a kóser ételek elkészítésére is. Az épület lehetőségeihez képest növeltük a lakók kényelmét és higiénés ellátásának feltételeit, három új fürdőszoba és mosdóhelyiség, valamint három mozgássérült mosdó kialakításával, és új bútorzat beszerzésével.
A lakók nagyobb egészségügyi biztonságérzetét és egészségmegőrzését a jövőben nővérhívó rendszer, az újonnan kialakított betegszoba és az eddiginél nagyobb, modernebb orvosi szoba segíti.
Az épület egy külső lift megépítésével bővült, a teljes körű akadálymentesítésnek köszönhetően minden szintje megközelíthető mozgáskorlátozottak, vakok és gyengén látók, süketek és nagyothallók számára egyaránt.
Lakóink egy része a projekt keretében megismerkedtek a számítógép és az internet használatával, elősegítve ezzel a távoli családtagokkal való kapcsolattartást. Munkatársaink pedig szakmai felkészítő tréningeken vettek részt a minőségi szakmai munkavégzés érdekében.
A fejlesztés az Európai Unió támogatásából, részben az Európai Regionális Fejlesztési Alap, részben az Európai Szociális Alap finanszírozásával valósult meg.
Köszönjük a lehetőséget az Európai Uniónak, Magyarország Kormányának, Pécs M.J. Város vezetésének és Országgyűlési Képviselőinek.